Védőnői előadás
Június 13-án, pénteken a védőnők tartottak előadást a hatodik osztályosainknak. A lányok és fiúk érdeklődve hallgatták a fontos tudnivalókat.
Június 13-án, pénteken a védőnők tartottak előadást a hatodik osztályosainknak. A lányok és fiúk érdeklődve hallgatták a fontos tudnivalókat.
Június 12-én, csütörtökön a felső tagozatosok közül látogattak el a Debrecenbe azok a gyerekek, akik az egész éves szorgalmukkal és magatartásukkal kiérdemelték. Az élménydús napon megtekintették a Fűvészkert csodálatos növényeit, ismerkedtek a Debreceni Egyetem épületével. A fő cél azonban az Agóra Tudományos Élményközpont volt.
Június 4-én iskolánk alsó tagozatos diákjai Debrecenben jártak az állatkertben és az Agóra Tudományos Élményközpontban. A képek tanúsága szerint a gyerekek élménydús kiránduláson vettek részt.
A közelgő pedagógusnap alkalmából Juhász Sándor Poroszló és Zsebe Zsolt Újlőrincfalva község polgármesterei pedagógusnapi ünnepségen köszöntötték az óvoda és az iskola dolgozóit. A polgármester urak elismerő szavakkal méltatták a köznevelésben dolgozók áldozatos munkáját.
A Tanítsunk Magyarországért program keretében május 30-án a hetedikes fiúk focikupán vettek részt a mentoraik kíséretében. Nagy örömünkre az egyik poroszlói csapat megnyerte a bajnokságot.
Iskolánk 2018-ban pilot iskolaként vezette be az Eszterházy Károly Egyetem által kidolgozott Komplex alapprogramot. Örökös Élménysuliként 2021-ben kötöttünk megállapodást arra, hogy segítjük az új módszer bevezetését a mezőtárkányi iskolában.
Május 23-án, pénteken tartottuk intézményünkben a gyermeknapot.
Május 21-23. között az ötödik és hatodik osztályos tanulóink a Balaton mellé, Zánkára utaztak az Erzsébet-tábor pályázat keretében.
Május 19-én, hétfőn újra megérkezett iskolánkba a Vidra Verda!
Május 17-én Családi napot tartottunk iskolánkban. A téma az egészséges életmód, a drogfogyasztás, alkoholfüggőség és dohányzás megelőzése.